Kerekerdő Kutyanapközi

Véletlenül találtam meg a régi feljegyzéseimet - hú de klasszikusan hangzik - és vicces volt visszaolvasni, hogy miket hogyan éltem meg akkor. Ez abban az időszakban volt amikor elkezdtem lejárni a Népszigeti kutyasulira. A Tükör módszer még pelenkában járt én meg egy gazdi voltam a sok közül és álmomban sem gondoltam, hogy oktató leszek. 

03.23. Már beszéltünk róla anyuval, hogy Rakshát össze kellene szoktatni Ginával amíg kölyök, mert mindkettő szuka, Gina nagyon domináns, Rakshát még nem tudjuk, de Ő is nagy kutya lesz. Az ilyen összeszoktatást legjobb idegen területen csinálni ahol egyik kutya sincs otthon, és utána összeszoktatni őket a területükön. Ez persze Rakshával jódarabig megoldhatatlan lesz, viszont addig van "könnyű" dolgunk amíg Raksha kölyök, és Gina komolyabb harc nélkül maga alá rendelheti. Szép időre ébredtem, és úgy döntöttem Ma lesz a nagy nap amikor először találkozik a két kutya. Nem véletlen az aggodalmam, mert Gina még Donnal is nagyon keményen bánt megismerkedésükkor, pedig Ő kan és Don világéletében alá volt rendelve domináns szukánknak Bellnek. Ennek ellenére Gina napokig kísérgette, fenyegette, mindent bevetett, hogy Don megértse itt Ő a főnök. Persze Dont nem érdekelte a dolog, megszokta ezt a helyzetet és ahogy vártam, nagyon jóban vannak. Ginát kiengedtem a kennelből és odaengedtem Raksha kerítéséhez, hogy megszagolhassák egymást, Találkoztak már kerítésen keresztül, ez nem volt új dolog. Aztán beengedtem Ginát. Gina először tudomást sem vett Raksháról, végigszaglászta a területet, bement Raksha kenneljébe, ivott a vizéből, körbejelölte a területét. Tudni kell, hogy itt lakott Gina addig amíg Donnal össze nem került. Gondoltam is rá, hogy nem lesz e gond abból, hogy Gina helyét átvette Raksha, de Gina inkább úgy fogta fel, hogy előre lépés a számára, hogy Donnal lehet és a meleg garázsba aludhat. Miután végzett Gina a területszemlével következett Raksha. Egyértelműen csak ismerkedni akart vele, nem támadta le, olyannyira, hogy Raksha játékra hívta Ginát és elugrált Tőle. Ez volt az a pont ami kellemetlen félreértéshez vezetett. Gina Raksha után eredt akkora hévvel, hogy Raksha megijedt tőle és menekülni kezdett. Gina kergette, beszorította Rakshat a falhoz, mire a kiskutya vinnyogva csattogtatta a fogait, vicsorgott és Gina - aki addig csöndben volt - dühös morgásba kezdett. Ekkor léptem közbe, Ginára rászóltam amire persze nem hallgatott, úgyhogy odamentem elkaptam és földhöz vágtam, kapott pár maflást. Aztán ott hagytam. Persze mostmár nem érdekelte Raksha, jött utánam bocsánatot kérni de nem foglalkoztam vele. Leültem a székre és magamhoz hívtam Rakshat, megsimogattam. Aztán odahívtam Ginát is és őt is megsimogattam. Gina megértette, hogy mi a helyzet, kedveskedés képpen odafeküdt Raksha mellé és meghentergőzött, hogy simogassam a hasát. Odébb mentem, hogy foglalkozzanak még egymással, de Gina hiába próbálta megszagolni Rakshat, Ő elszaladt tőle, csak Gina persze nem kergette. Gina aztán inkább hozzám jött simogatásért, meg szaglászott a kertben. Raksha pedig ott volt mindig mellettem, hogy megvédjem. Azért nem volt hiábavaló a dolog, Raksha megismerte a felettesét akitől tart is, és azt is látta, hogy a falkavezér viszont én vagyok. Dont is beengedtem hozzá, (egyedül) de ugyanúgy elkerülte mint Ginát, csak Don nem foglalkozott vele. 

03.25. Ma gyakoroltuk a pórázon vezetést. Rákapcsoltam a nyakában levő pórázra még egyett, hogy ne érezze magát fenyegetve amiért olyan közel vagyunk egymáshoz, aztán Akinnal és Maszattal együtt átvezettem a házon ki a hátsó kertbe. Ügyesen ment velük, nem zavarta a póráz. Hátul bóklászott, már nem akart elmenekülni, és ha kicsit meghúztam a pórázt akkor hajlandó volt irányt váltani. Egyszer csak megjelent Cilla, a macskánk a teraszon. Raksha mint az őrült rohant volna hozzá ha nincs rajta a póráz....az elején hezitáltam, hogy oda engedjem-e, de rájöttem, hogy kizárt, hogy összebarátkozzanak ha nem ismerhetik meg egymást, és Cilla nagyon barátságos, nyugodt macska, tehát ha vele nem akkor egyik cicával sem lesz jóban. Raksha izgatottan szagolgatta Cillát, miközben Cilla dorombolva dörgölőzött a lábához... nem volt gond, Cilla nem futott el, így Raksha csak szagolgatta, nem akarta hajtani és nem bántotta. Aztán megpróbáltam Rakshat most már a többi kutya nélkül átvezetni a házon vissza a helyére. Előszöt megállt az ajtóban, aztán szépen elsétált előttem be a házba, végig a lakáson, majd a bejáratnál amikor kinyitottam az ajtót, megint ügyesen elsétált előttem. Büszke voltam rá.

03.26. Ma Raksha a közelembe se akart jönni. Kerülgetett, megszagolt aztán el, alig tudtam megsimogatni. Nem csoda, elég ideges voltam és úgy látszik előtte nem tudtam leplezni. 

Az etetésekről még nem írtam. Eddig csak anyu etette úgy, hogy bevitte a tálat a kennelbe, Ő meg kint várta amíg Raksha megeszi. Ez azért volt "nehéz" mert Raksha fél attól, hogy bezárjuk a kennelbe (amikor idekerült kétszer bezártuk, de azóta nem) ezért bemegy, eszik egy falatot aztán kiszalad, megkerüli a kennelt, megint bemegy stb. ) Én tegnap (03.25) úgy etettem, hogy bementem a kennelbe, leültem a sarkába és magam elé tettem a tálat. Raksha bekukkantott, aztán körbe ment, megint benézett, nem mert bejönni. Akkor nyújtottam neki egy tápszemet, azért bejött, kivette a kezemből és megint kiment. Szép lassan bemerészkedett és enni kezdett, de közben minden rezdülésemre figyelt. Ma este úgy etettem, hogy beültem megint a kennelbe és az ölembe tettem a tálat. Most rögtön bejött és enni kezdte. Amikor túl volt a felén akkor magam mögé raktam a tálat. A fallal merőlegesen ültem, a térdem és a kutyaház között csak egy 30 centis rés volt és mögöttem a tál. így ha enni akart akkor be kellett mennie mögém úgy, hogy közben nem lát engem és nincs menekülési útvonala. Nagyon óvatosan, hogy alig érjen hozzám bement mögém és megette a maradékot. Azt hittem, hogy utána, hogy oldja a feszültséget kimenekül majd a kennelből, de nem, bement a házába, az első lábait és a fejét kilógatta én meg simogattam. Nem félt. Aztán nagyon lassan felkeltem és kimentem a kennelből úgy, hogy én léptem ki először, és Ő csak utánam, de nem is rögtön (azt hittem megijed hátha bezárom).

03.27. Amilyen kis bizalmatlan volt tegnap napközben olyan nagy hévvel fogadott ma reggel. Kimentem, nem is hozzá, Ő meg odajött a kerítéshez, csóvált, felugrott rá a két első lábával és hagyta, hogy vakargassam a fejét. :)

Egy kicsit bemorcoltam Bikficre. Egyrészt nem eszi meg a belsőséget egyáltalán. A múltkor a kacsát sem ette, most gyönyörű csirkemájat vettem, és azt se eszi meg. A farhát bezzeg, azt eszi… kicsit hülyének éreztem magam amikor ott guggoltam a 45 kilós komondor előtt és adtam a szájába a májat, hogy „naaa kutyukám egyél” mire nagy kegyesen egy darabot elcsócsált de olyan körülményesen, hogy rossz volt nézni. Emellett még a káposztás-répás zöldpürét sem eszi meg. Eddig az alma-répa ment annak elég semleges az íze, most viszont káposztás-répa van. Komolyan mondom, megéri, hogy visszaváltok tápra, akkor majd megnézheti magát a válogatós felmosórongy mindenit!

Viszont a csajok így jól járnak, mert amit Bikfic nem kegyeskedik megenni, azt ők megehetik. Ők nem panaszkodtak, letolták az egészet egy perc alatt.

Amit még nem említettem… a hús szag. Az első időkben mind a két kutya átvette ezt a hús szagot, valószínűleg azért is mert szőrös kutyák és a bajszuk-szakálluk belelők a kajába. Bikficnek le is vágtam  szőrét a fején, hogy ne lógjon bele mert annak egy idő után elég durva szaga lett. Szóval most már egyáltalán nem érzem a hús szagot se rajtuk, se a szájukon.

Az adagokat veszem vissza, majd ha beáll a végleges akkor megírom, hogy miből mennyit kapnak. (Kumisz kövér! :o)

Véletlenül találtam meg a régi feljegyzéseimet - hú de klasszikusan hangzik - és vicces volt visszaolvasni, hogy miket hogyan éltem meg akkor. Ez abban az időszakban volt amikor elkezdtem lejárni a Népszigeti kutyasulira. A Tükör módszer még pelenkában járt én meg egy gazdi voltam a sok közül és álmomban sem gondoltam, hogy oktató leszek. 

03.21. Úgy döntöttem kis erőszakhoz folyamodom a pórázt illetően. Az egyértelmű, hogy Raksha nem igazán az emberektől fél, inkább az új szituációktól. Nem érti mit miért csinálunk, de ha egyszer rájön, hogy attól neki semmi baja nem lesz, (pl:simogatás) akkor már hagyja. Azt már párszor csináltam, hogy megfogtam a pórázt, odahúztam magamhoz, és úgy simogattam. A húzás ellen ellenkezett, de amikor már ott volt mellettem és simogattam akkor nem húzódott el, hanem megállt. Ki akartam vinni a területéről, hogy új helyen legyen, tudjon szimatolni és ne foglalkozzon azzal, hogy pórázon van. Megfogtam a pórázt, magamhoz húztam és felemeltem a kutyát. Nem ellenkezett, nem kapálózott, hagyta, hogy kivigyem az első kertbe. Letettem és csak a póráz végét fogtam. Látszott, hogy megijed attól, hogy ott állok mellette, olyan közel, kicsit szimatolt, odament a bejárathoz és vissza, miközben én követtem úgy, hogy lehetőleg laza legyen a póráz. Aztán leült és nem mozdult. Leguggoltam, akkor odajött, elvette a jutalomfalatot, de nem akart sehova se menni. Na, megint felkaptam és odavittem a nagykutyák kenneljéhez. Don jó kan létéhez hűen érdeklődve szagolta a kerítésnél Rakshat, Gina pedig megfeszülten szaladgált a kerítés mentén. Raksha megszaglászta őket, aztán megpróbált beszaladni a bokrok közé (kerítés mellett) de persze nem engedtem, mert onnan nem tudtam volna kihalászni. Új dolog jutott eszembe, bevittem ölbe a házba, (ott volt Akin is) és elengedtem. ott mintha kicserélték volna, szaladgált körbe, szimatolt, feljött utánunk a lépcsőn, felugrott a kanapéra, nem zavarta a közelségem még ha idegen helyen is volt. Érezte Mackó szagát és ez tetszett neki, Akin is ott volt, ez is megnyugtatta. Akkor kivittem előre Mindkettőjüket, Rakshat pórázon. Raksha így már ment leginkább Akin után, bementek a garázsba, majd ki, körbe a kerten. Mindkettőjüket visszazártam végül Raksha helyére. Közben megjött András Maszattal, Ők is bejöttek. Raksha lelkesen ugrabugrált Maszat és körülöttünk, falatért felugrott rám is és Andrásra is, hagyta, hogy lehajoljunk és megsimogassuk. Ilyen se volt még, és megint csak az látszott, hogyha egyvalamiről kiderül számára, hogy nem árt neki akkor azt hagyja, ráadásul nemcsak Nekem hanem másnak is.

19. nap: Most már határozott gömbölyűség mutatkozik mind a két kutyán. Annyira, hogy vissza is fogom a mennyiségeket. Kumisz még mindig zabál mint akinek az élete múlik rajta, de Bikfic megadja a módját. Először abc sorrendbe állítja a farhátakat, aztán szagolgatja őket, kiválaszt egyet, lefekszik és megeszi. Ezután jön a következő. Ebből arra következtetek, hogy sok neki amit kap, úgyhogy a farhátat visszaveszem a felére. A maradékot (egy csomagban 9-11db van) meg oda adom a másik két kutyának, had hízzanak.

Olvastam, hogy ettől a menütől a kutyák széklete kisebb lesz, de nem hittem, hogy ennyivel. Konkrétan Bikfic akkora kupacokat rak mint korábban Kumisz. Ehhez képest a még tápot evő kutyáim rengeteg fölösleges anyagot esznek ami ki is jön belőlük. 

Két kiskutyát is kaptunk a hétvégére, név szerint Nudlit és Gombócot. Mindketten rövid szőrű tacskók, még nincsenek egy évesek és meglehetősen érzékenyek. Annyira, hogy miután átvettem őket és bevittem a házba – már ez sem volt egyszerű – levettem róluk a pórázt (soha, soha ne vedd le a félős kutyáról a pórázt ha nem ismer és még az életben meg akarod fogni) felváltva ugatva rohangáltak a házba parázva úgy, hogy oda nem jöttek, hozzájuk érni nem lehetett és falatot is csak az egyikük fogadott el. Úgy nézett ki, hogy mindentől befeszülnek, a jelenlétemtől is, és nem nagyon akartak lenyugodni. Na jó, akkor horgásszuk őket össze… nem egyszemélyes feladat volt, bár sokat segített a gazdik gondossága akik mindenféle illatos jutalomfalatokat is csomagoltak a kutyák mellé. Lényeg a lényeg, kerestem számukra egy nyugodt helyet a házban ahol nincs nyüzsi és ingerek, kaptak egy ágyat a pokrócuk alá, és hagytam, hogy szokják egyelőre a helyet. Őszintén szólva nem hittem, hogy ez ekkora előrelépés lesz, de ezzel a szeparált nyugodt résszel hamar megbarátkoztak, és amikor legközelebb bementem hozzájuk már hagyták magukat megsimogatni, sőt Gombóc a barátságosabb kutyus oda is jött hozzám. Következő nap már ugrálva puszilgattak és az ölembe mászva kérték a simogatást.

Bikfictől kaptak egy kis sokkot, valahogy nem akarták elhinni, hogy ez a böszme kutya nem akarja megenni őket. Próbálták kikerülni amennyire lehetett a póráz végén, én meg próbáltam Bikficet messzebb küldeni magamtól, hogy ne ijesszen rájuk, ami azért elég nagy kérés tőlem, mégiscsak új kutyák, ráadásul két szuka és ekkora kutyákat még nem is látott. 

Elengedésről kint szó sem volt, de tettem rájuk egy-egy könnyű vékony pórázt ami csak lógott rajtuk és az egyik szabad kifutóba hagytam, hogy szabadon sétáljanak. Így nem volt külön procedúra megfogni őket, mert a pórázok végét anélkül elértem, hogy rájuk ijesztettem volna. Odajöttek, nem arról van szó, csak pont annyira, hogy ne érjem el a nyakörvüket.

A harmadik nap már teljesen a bizalmukba fogadtak, felugrálva csóválva várt reggel mind a kettő, és farok feltartva ellenőrizték a terepet kint. Végre a nap is kisütött – előtte végig esett – úgyhogy elindultunk egy sétára Hannával, Pixellel a plüss kutyájával – mert sírt volna a plüsskutya ha otthon hagyjuk, Nudlival és Gombóccal, Kumisszal, egy zacskó virslivel ami nálam volt, egy zacskó száraz jutalomfalattal ami Hannánál volt és nem volt hajlandó otthon hagyni, egy szendviccsel Hannának reggelire amit út közben el is fogyasztott, és egy műanyag kistálkával – ezt nem tudom miért… 

A séta jól sikerült, az egyik kutyára flexit tettem, a másikat meg Kumiszhoz csatoltam, gondoltam így szabadabban mászkálhat. Jó ötlet volt, csak Kumisz megérezte a felelősségét ebben a feladatban és nem volt hajlandó sétálni Nudlival, úgyhogy visszafele inkább a két kiskutyát kötöttem össze és hozzájuk csatoltam az egy flexi pórázom. Oda és vissza is elhaladtunk Bársonyos a szomszéd ló mellett aki épp ki volt engedve egy kis villanypásztorral elkerített legelőre – szerintem nem volt benne áram. A két kutyus persze ugatni kezdett, de gyorsan rájuk szóltam, nem hagytam alkalmat, hogy belelovalják magukat, és amikor csöndbe maradtak akkor virslivel etetgetve szépen elsétáltunk. Visszafele már nem is volt különösebb gond.  

Pont annyit maradtak a hölgyek, hogy megszokjanak engem és a helyet, most kezdődött volna az összecsiszolódás, remélem még találkozunk velük és akkor kipróbálhatjuk velük is az elengedést nagy területen, a nagy kutyacsapatos sétát és a többi mókát. 

Eddig nem volt számomra egyértelmű, hogy miért is olyan hasznos a világító nyakörv. Persze azért megvettem én is Kumisznak, hogy majd amikor megyünk ide-oda akkor lássam hol van, de rendszerint nem láttam mert Kumisz szőre sokat levett a teljesítményből, másrészt mindig a lábam mögött közvetlen jön. De Hanna kitalálta, hogy menjünk sétálni este 6 körül és adta magát, hogy a kis vendégünket nem hagyhatjuk ki egy ilyen mókából. Úgyhogy Hanna kapott egy fejlámpát, Tipli meg a világító nyakörvet. Ha jobban bele gondolok azt is a Hannus kedvéért tettem fel, hogy biztos tetszik majd neki. Szóval Tiplit kiengedtem, persze azonnal elszáguldott a sötétbe azzal az idétlen ugra-bugrás mozgásával és akkor értelmet nyert az egész. Abszolút Night-rider életérzés volt a pirosan világító nyakörv, mondjuk Kit itt terepjáró volt és kicsit hangosabban kellett beleszólni a karórámba, hogy visszajöjjön. J Az, hogy láttam merre rohangál a kutya a sötétben megadta azt a biztonságérzetet, hogy nyugodtan bóklásztunk, amíg Ő csörtetett jobbra-balra. Ettől kezdve az esti kint létek ebben a bizonyos nyakörvben történtek… ehhez kapcsolódik Tipli macskás kalandja is. Amúgy tiszteletben tartotta a cicákat végig, sőt amikor a macska csak ült előtte és nem tért ki meg is hökkent kissé. Tehát a helyzet a következő: én kint a „kisházban” készítem elő a kutyáknak a kaját miközben Tipli tőlem 50 méterre mozdulatlanul áll. Ez alapból fura, nála még furább 3 perc múlva… szólok neki, hátha történik valami. Erre csak azt látom, hogy körbe ugri-bugrizik valamit, ahogy játékra szokta hívja a kutyákat. Persze ebben az esetben csak egy piros világító csíkot láttam pattogni. A következő pillanatban elrohan be a kiskertbe ahol a bokrok takarják de akkor már éreztem, hogy itt macska kergetés lesz úgyhogy rákiáltottam amire hallhatóan nem reagált. Ő nem, de a macska bátorságot meríthetett a nem tetszésemből mert hirtelen egy Tipli sikkantást hallottam, és Tipli már rohant is oda hozzám. Sorry Tipli, vannak nálunk kergetésre alkalmas macskák, de ez nem az volt. Sérülés nem lett a dologból.

Mivel Tipli igazi apport mániás, ezért adta magát a dolog, hogy Kumisszal együtt labdázzanak. Illetve mindegyiküknek volt egy-egy labdája amit visszahoztak. Csak azért, hogy ne legyen olyan könnyű a feladat Tiplinek, hol Ő indulhatott előbb a labdáért, hol Kumisz – akinek a nevét mondtam. Tipli egyke kutya révén nem értette, hogy miért nem szaladhat Ő a labdáért, miért a Kumiszé az első labda, de végül rájött, hogy ha nem rohan el akkor megkapja a labdáját Ő is.

Annyi bizonyos, hogy nagy fazon ez a Tipli kutya, szerethető kis jószág… amikor az egész folyóson át hörögve-morogva kapkodva gurítja magának a labdát, hogy kergethesse, vagy amikor a kislányomat követi és le sem veszi a szemét róla akár órákon keresztül mert van nála valami finomság, vagy amikor benyit a szobába – nem tudom hogy csinálja – és tesz egy ellenőrző kört, hogy minden rendben van-e, máskor lefekszik az ágy alá és eljátssza, hogy nem létezik, hiába szólok neki. Gyere máskor is Tipli! 

Véletlenül találtam meg a régi feljegyzéseimet - hú de klasszikusan hangzik - és vicces volt visszaolvasni, hogy miket hogyan éltem meg akkor. Ez abban az időszakban volt amikor elkezdtem lejárni a Népszigeti kutyasulira. A Tükör módszer még pelenkában járt én meg egy gazdi voltam a sok közül és álmomban sem gondoltam, hogy oktató leszek. 

03-14. Ma volt a nagy áttörés! Az elmúlt pár napban csak annyi haladást értünk el, hogy mikor kimentünk a kertbe, Raksha nem elugrott tőlünk, hanem érdeklődve közeledett a kerítés felé.

Ma kimentem hozzá, szokásosan leültem a földre és adogattam neki a falatokat. Lefektettem magam mellé, (ezt már tudja, ülni is tud, de azt nem annyira szereti, ülésből viszont simán lefekszik kajára) és úgy adtam a falatokat. Aztán a falatok elfogytak, és én elkezdtem óvatosan simogatni a nyakát alulról. Először csak szagolgatta a simogató kezem, és megnyalta, hiszen abból jön a falat, aztán elfeküdt a hátára. Nyilván nem azért, hogy élvezze a simogatást, hanem, hogy mutassa megadja magát, ne bántsam. Végigsimogattam a mellkasát, a hasát, a nyakát aztán abbahagytam mielőtt Ő unta volna meg hamarabb.

Kimentem fél óra múlva és ugyanúgy lefektettem, etettem aztán simogatni kezdtem. Megint elfeküdt, de most már úgy nézett ki mintha élvezné, vakargattam a fülét, Ő lehunyta a szemét és nyammogott kicsit, végigsimítottam a testét. Aztán megint felfeküdt, akkor vakartam a nyakát a fülét és a fejét is megsimiztem, ami nagyon tetszett neki, nyújtotta a nyakát ahogy végigcsúsztattam a kezem a feje búbján. Hihetetlen, de úgy néz ki kezd rájönni miért szereti a többi kutyus a simogatást. Aztán kicsit odébb feküdt, hogy nyugton legyen. Én elindultam kifelé tőle, de előtte még magamhoz hívtam, és adtam neki falatot úgy, hogy én álltam és lehajoltam hozzá. Most először így is elvette. Kezd bízni. 

Végre-végre kisütött a nap, úgyhogy elmentünk sétálni a fennsíkra. Bevállalós vagyok, de annyira azért mégsem, ezért Tiplit flexin vittem végig. Persze valószínűleg össze tudtam volna szedni egy idő után ha talál valamit, de nem kívántam kockáztatni, hogy mégsem. Bikfic, Kumisz, Maszat és Tipli alkotta a felfedező csapatot. Árkon, bokron, erdőben és mezőn sétáltunk, nem kevés lókakit találtunk mert ilyenkor ünnepnapokon sokan lovagolnak errefelé. Tipli végigolvasta az egész sétát, kicsit bele is hempergett egy adag lótrágyába csak úgy futtában mert azért rögtön rászóltam. Aztán kitalált egy játékot magának, „Tipli flexi életmód progtamja” ami abból állt, hogy a szájába vette a pórázát és eszeveszett morgással rohangált balról-jobbra és vissza szökkengetve. Ezt hosszú percekig bírta csinálni, annyira belefeledkezett a flexi legyőzésébe, hogy véletlenül dobott egy hátast egy pocsolyába is. Na akkor kicsit meglepődött, látszott, hogy ezt nem tervezte. Azt hiszem nem ússzuk meg a fürdést mielőtt hazamegy. Két lovassal is találkoztunk, persze jó előre megfogtuk a kutyákat akik nyugodtan ültek amíg a lovasok elsétáltak mellettünk… kivéve Tiplit aki egyszer csak megelégelte, hogy itt mindenki csak ül és nézi a lovakat, és elkezdett ugatni. A lovasok röhögtek is, hogy „naná, hogy a szálkás tacsi kezd ugatni”. J Hazaérve a terasz mellett ült Picúr cicám aki a nevével ellentétben nem kicsi, van akkora mint Tipli. Persze azonnal felismerte, hogy idegen kutya és felfújta magát amennyire tudta. Tipli is észrevette, de amint mondtam neki, hogy „nem” szépen tovább ment a teraszra. Okos kutya! A kirándulásnak megvolt a hatása, Tiplike azóta is durmol az ágyában.   

Este fürdetés, Hanna a kádban játszik. Én kiszaladtam a ruhájáért, mire visszamentem, Tipli bent támaszkodott a fürdőkád széléhez és figyelte, hogy Hanna mit csinál. Hol leült, hol megint felugrott és belesett a vízbe miközben Hanna mutogatta neki a játékait. Annyira helyesek voltak! 

12. nap

Igyekszem objektíven figyelni az eseményeket, ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy az új étrend jó hatással lesz a kutyáimra. Az biztos, hogy már híztak tőle! Én úgy látom, hogy mintha energikusabbak is lennének. A hús beszerzéssel még mindig vannak gondjaim, tipikus esete, amikor az ember szembesül az iskolapadban tanultakkal. Sorra mennek tönkre a vágóhidak, ingadozó az ellátás. Most pulykafartövet vettem, porcos csirkedarálékot és kacsabelsőséget mert elvileg heti egy belsőséges napnak is kéne lennie. Na a kacsát Bikfic nem ette meg. El is bizonytalanodtam, hogy valami nincs rendben vele, bár Kumisz és a csajok befalták a maradékot. Azt hiszem valami mást veszek legközelebb…

Olvastam valahol, hogy persze ideálisan testmelegen vagy legalábbis szoba melegen kell odadni a húst a kutyáknak, de ha egy kicsit még fagyott, azért abba sem halnak bele. Na ez járt a fejemben amikor egyik nap későn vettem ki a farhátat a fagyasztóból és még fagyott volt. Oda adtam így a kutyáknak, meg is ették, de Bikficnek begyulladt tőle a torka. Persze erre fokozatosan jöttem rá, mert bennem volt a para, hogy na most akadt el, szúrta át és öltem meg a kutyám. Már előző este hallottam köhögni, aztán reggel nem ette a reggelit. Biztos ami tuti kapott egy kis paraffin olajat, ha elakadás lenne, de azért belestem a szájába is. A torka színét nem tudtam megítélni de jó nyálkás volt. Ilyenkor jó, hogy már láttam egy-két ilyet, mert leesett, hogy mi történt. Azért biztosra akartam menni, úgyhogy főztem egy kis húslevest, amibe egész hagymákat is tettem – ez jó a torokra – és ebbe raktam egy kis rizst este. Na ezt szépen meg is ette. Adtam neki lándzsás útifű szirupot is egy kanállal, bár azt nem tudom, hogy jó-e neki. Mindenesetre mára elfogyott a leves, és a kutya már rendesen tud enni. Remélem elmúlik szépen és kihagyhatjuk az antibiotikumot. Ami pedig a fagyott húst illeti, tegnap forraltam vizet és beletettem pár percre a még fagyott farhátakat, amik pikk-pakk felolvadtak ehető melegre.     

A macskák esténként már várják, hogy vigyem Bikficnek a farhátat, és ők is csócsálják amíg Bika el nem zavarja őket. :)

Ma úgy döntöttem, hogy Bikficet összeismertetem Tiplivel, hogy ne kelljen mindig bezárni amikor kiviszem. A dolog jól indult, Tipli elrohant Maszat és Raksha után, mire Bikfic is rohanásba kezdett. Azt hiszem elég meggyőzően sikerült Bikficre „szólnom”, mert Tipli is megtorpant és visszajött hozzám. (Gyorsan kioldottam mind a két kutyát jutalomfalattal). A séta alatt aztán akár Bikficre szóltam, akár másik kutyát hívtam, Tipli mindig jött lelkesen. J Bikfic nagyon kíváncsi volt rá, még nem találkozott ilyen kis testű kannal. De nem volt túl tolakodó, Tipli meg visszafogott hősiességgel tűrte. A hideg, szél és szemerkélő eső miatt aztán nem lett túl hosszú a séta. Tipli szívesen jött vissza a melegbe.

Tipli lefeküdt az ágyára az ajtónk elé – gondolom innen pont jól rálátni a konyhára. Ja igen, teljes körű a kiszolgálás, ahova lefekszik, oda viszem neki az ágyát. Hanna meglátta, szó nélkül visszament a szobájába, és két cumival illetve egy Pixellel a kezében, a takaróját maga után húzva tért vissza. Leterítette Tipli ágya mellé a takarót, és lefeküdt. :) nem sokkal később elkészült a rétes, amit ott a földön kezdett el enni Tipli orra előtt. Tipli első szóra megértette, hogy nem az övé a rétes, úgyhogy csak figyelte, de Hanna persze elkezdett kérlelni, hogy had adhasson Tiplinek. (Ezt most nem kapott… tegnap a sült májból egy kicsit igen. )

Esti szösszenet: Tipli bámulta a falinaptárt… nem értettem… persze sejtettem, hogy nem a naptáron levő kutyák izgatják, de nem jöttem rá mi köti le ennyire. Nyüszögött, nézett rám a nagy gomb szemeivel, nem mozdult csak bámulta a falat… néztem a naptár alatti kisszekrényt, de semmi nem volt rajta. Benéztem a szekrény és a fal közé – oda nem ér el a kutya – de ott se láttam semmit elsőre. Viszont a kutya azzal a bizonyos „na végre kapisgálod!” izgatottsággal nézett rám, úgyhogy felülről is benéztem a szekrényke mögé és akkor megláttam! Egy pingpong labda! Bocs Tipli, de ezt nem adom neked. Azért köszi!