Végre-végre kisütött a nap, úgyhogy elmentünk sétálni a fennsíkra. Bevállalós vagyok, de annyira azért mégsem, ezért Tiplit flexin vittem végig. Persze valószínűleg össze tudtam volna szedni egy idő után ha talál valamit, de nem kívántam kockáztatni, hogy mégsem. Bikfic, Kumisz, Maszat és Tipli alkotta a felfedező csapatot. Árkon, bokron, erdőben és mezőn sétáltunk, nem kevés lókakit találtunk mert ilyenkor ünnepnapokon sokan lovagolnak errefelé. Tipli végigolvasta az egész sétát, kicsit bele is hempergett egy adag lótrágyába csak úgy futtában mert azért rögtön rászóltam. Aztán kitalált egy játékot magának, „Tipli flexi életmód progtamja” ami abból állt, hogy a szájába vette a pórázát és eszeveszett morgással rohangált balról-jobbra és vissza szökkengetve. Ezt hosszú percekig bírta csinálni, annyira belefeledkezett a flexi legyőzésébe, hogy véletlenül dobott egy hátast egy pocsolyába is. Na akkor kicsit meglepődött, látszott, hogy ezt nem tervezte. Azt hiszem nem ússzuk meg a fürdést mielőtt hazamegy. Két lovassal is találkoztunk, persze jó előre megfogtuk a kutyákat akik nyugodtan ültek amíg a lovasok elsétáltak mellettünk… kivéve Tiplit aki egyszer csak megelégelte, hogy itt mindenki csak ül és nézi a lovakat, és elkezdett ugatni. A lovasok röhögtek is, hogy „naná, hogy a szálkás tacsi kezd ugatni”. J Hazaérve a terasz mellett ült Picúr cicám aki a nevével ellentétben nem kicsi, van akkora mint Tipli. Persze azonnal felismerte, hogy idegen kutya és felfújta magát amennyire tudta. Tipli is észrevette, de amint mondtam neki, hogy „nem” szépen tovább ment a teraszra. Okos kutya! A kirándulásnak megvolt a hatása, Tiplike azóta is durmol az ágyában.
Este fürdetés, Hanna a kádban játszik. Én kiszaladtam a ruhájáért, mire visszamentem, Tipli bent támaszkodott a fürdőkád széléhez és figyelte, hogy Hanna mit csinál. Hol leült, hol megint felugrott és belesett a vízbe miközben Hanna mutogatta neki a játékait. Annyira helyesek voltak!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.