Kerekerdő Kutyanapközi

Magammal nem untatnék senkit, a lényeget már leírtam a Kerekerdő Kutyanapközi honlapján. Akikről viszont ott nem esett szó, azok kutyáim, akik segítenek elszórakoztatni vendég kutyáinkat. Mindig kellemes meglepetést okoznak amikor új kutyák érkeznek hozzánk, szinte észre sem veszik már. A nyugodt, kiegyensúlyozott és összeszokott kis csapat pedig jó hatással van az ideérkező kutyusokra. Kezdeném is szépen sorjában:

Kumisz

Mondhatjuk, hogy a kis kedvenc, aki ki-be jár a házban, a lányom szobájában alszik – ő vigyáz az álmára. Fajtáját tekintve Pumi, és idén múlt 7 éves. (Te jó ég, már hét!) Legjobban terelni szeret, amiben született tehetség is, de sajnos erre nem sok módunk van mostanában, ezért kénytelen beérni a közös játékokkal, tanítással. Pontosan tudja mikor van rá szükségem, mikor kell dolgoznia, és akkor hihetetlen lelkesedéssel és kolibri szárnycsapkodást megközelítő csóválási sebességgel veti bele magát a munkába. Amikor viszont semmi dolga, úgy tesz mintha nem is lenne.

Bikfic

A terület és a ház őrzője, és komolyan is veszi a munkáját. Habozás nélkül tépi le bárki kabátját, vagy csíp a puhább felébe ha úgy véli, hogy idegenről van szó. A családtagokkal viszont végletekig megbízható, az ő otromba módján. Kedveskedésének egyik jele mikor megáll nagymamám mellett és teljes súlyával nekidől. Az ideje nagyrészét Kumisszal tölti nappali szunyókálással és éjjeli őrjáratokkal. Hihetetlenül nyugodt és kiegyensúlyozott kutya, és zokszó nélkül tűri, hogy idegen kutyákat csatlakoztassak a csapatunkhoz. Bikfic idén múlt 4 éves, ő képviseli a fiatalságot a kutyák között.

Maszat

Vannak azok a típusú kutyák akik a jég hátán is megélnek. Remek helyzetfelismerő- és érdekérvényesítési képességgel rendelkeznek. Nahát Maszat is pont ilyen. Annak idején utcáról fogadtuk örökbe, még kölyökkutyaként. Kicsi is volt, fekete is, viszont minden kutyánkkal jól kijött, legjobb barátja lett Akinnak, a vak kutyámnak és Kumisznak is. Nagyon kedves természet, és remek színész is egyben. A postásunk meggyőződése volt, hogy ő a legvadabb kutyánk, olyan elánnal őrjöngött a kerítésnél. Mondanom sem kell, hogy soha senkit nem bántana még véletlenül sem. Illetve pontosítanék, senkit akit nem lehet megenni, mert sündisznóvadászatban verhetetlen.

Raksha

Az én kis vadkutyám… kölyök korában Óbudán egy kóbor kutya falkában született, az anyját altató lövedékkel tudták csak megfogni, a testvéreit csapdával, Őt meg sehogy. hetekig jártunk ki, hogy valahogy elkapjuk, de
mindig rájött a turpisságokra, azzal együtt, hogy időről időre érdeklődőbb és barátságosabb lett. Végül csak győzőt a homo sapiens, egy erre a célra építtetett acélrácsos csapdával fogtuk meg de a bokorból nekem kellett a csapda ajtaját lezárni mert Raksha már ismerte a mechanizmusát így „automatán” nem kapta volna el. Ezek után következett a szelídítés, ami rettentően érdekes folyamat volt. Sokat tanultam belőle és szerencsére sikerült pótolni az emberekkel való szocializációt, így ma már senki nem mondaná meg, hogy valaha is kóbor kutya volt. Annak idején szorgosan jegyzeteltem az élményeimet, majd feltöltöm őket valamikor...